Az elmúlt 1,5 hónap érdekes felismerésekkel, kalandos önismerettel és egy kis pihenéssel is megajándékozott. De most „itt van az ősz, itt van újra”, ami azt jelenti, hogy újra ráfókuszálok a kis közösségünkre, és nem hagylak titeket tartalom nélkül. Kezdjük is egy olyan témakörrel, amiben szerintem mindenki megtalálja önmagát. Meglátásom szerint mindenkinél eljön olykor-olykor az idő, hogy egy lehetetlennek tűnő szituációval kerül szembe, esetleg összeomlani látszik az addigi megszokott élete. Na ilyenkor kell megállni és feltenni a kérdést, hogy „Hogyan lehetne ebből a legjobbat kihozni?”
Az Univerzum néha vicces kedvében van, ez tény. Tud olyan élethelyzeteket produkálni, hogy csak állunk, kamillázunk és azt sem tudjuk, hogy milyen neműek vagyunk. De az szögezzük le, hogy a helyzetünket megkönnyíti, hogyha a lehető legpozitívabban igyekszünk nézni az aktuális helyzetet. Tudom, hogy ez esetenként elég nehéz, mert ha összeomlani látszik minden, akkor az első reakciónk többnyire a pánik. Viszont, hogyha ezután lenyugszunk, és elkezdjük egy másik szemüvegen keresztül nézni a dolgokat, akkor rájöhetünk, hogy nem is biztos, hogy annyira szörnyű a helyzet, mint elsőre hittük. Persze van, amikor tényleg rázós, de mindenre van megoldás.
Tudom, hogy elcsépelt dolog, és sokszor én is a falra mászom tőle, de tényleg sokat segít, hogyha megállunk egy percre és elkezdjük megvizsgálni, hogy „hogyan lehetne jó”. Tény, hogy ilyen esetekben ez kb. a legnehezebb, mert nekidurálni magunkat olyan, mintha a Mount Everestet akarnánk megmászni.. De hát na. Van ez, meg a teljes összeomlás és önsajnáltatás. És mint tudjuk az csak lefele visz, és onnan jönnek azok a kommentek az agyunkba, hogy „mindig van lejjebb” és hasonló finomságok… Na. Onnan még rosszabb lesz feljönni.
Szóval javaslom a tömény 5 perces őrjöngés után a megnyugvást és az újratervezést.
A dühöt, csalódottságot, elkeseredettséget, stb., érdemes kiadni, mert ameddig ez nem történik meg, addig viszonylag nehéz higgadtan gondolkozni és számba venni a lehetőségeket. (Amik vannak, higgyétek el nekem, sokkal több is, mint gondolod akkor és ott) Szóval jöhet a kiabálás, a káromkodás, a bőgés, a kiakadás, a csapkolódás, persze mindezt ésszerű kereteken belül. Biológiailag is bizonyított, hogy ilyenkor a hormonok átrendeződnek a testünkben, így azt hiszem meg van az utolsó érv is amellett, hogy kiengedjük a gőzt.
Ha ezzel megvagyunk, akkor mindenkinek a képzeletére bízom, hogy hogyan szeretné megtervezni a lehetséges lépéseket. Papírra vetve, telefonba írva, lerajzolva, az agyadban tárolva, lényegében tökmindegy, a fontos az, hogy vedd számba, hogy milyen opciók állnak rendelkezésedre. Talán nem is látod át elsőre, csak hogyha biztosítod róla magadat, hogy ebből IS kijöhetsz jól, csak összeszedettség és higgadtság kérdése a dolog.
Az „elfogadás” nem jelent sem belenyugvást abba, amibe nem lehet belenyugodni, sem kritikátlanságot. Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság tiszteletét. (Popper Péter)
Szóval első körben fogadjuk el, hogy az adott élethelyzet egy megugrandó feladat. Nem szívatnak minket az égiek, nem azon vihorásznak, hogyan csapódunk bele az üvegfalba, egyszerűen csak egy feladatot állítottak elénk és megnézik, hogy mit tanultunk eddig. Úgy, mint egy témazáró dolgozat. (Oké, lehet, hogy nem örülünk neki, ahogy a suliban sem fogadtuk kitörő lelkesedéssel, meg izgultunk is, de ilyen ez a pop szakma…) Szóval fogjuk a kis témazárónkat és nézzük át mi is a témakör. Türelem, együttműködés, irigység, támogatás, feltétel nélküli szeretet, tovább lépés, etc. Van egy pár lehetőség, valószínűleg mindenki tudni fogja melyikből volt neki feladva a házi.
Innen nézve már nem tűnik annyira gáznak, ha benne vagyunk a helyzetben, tompult az éle is, kicsit nyugodtabban is vagyunk. Ezért neki lehet látni a feladatmegoldásnak.
Tudom, és megértem, hogy eddig frankó volt minden, vagy legalábbis úgy nézett ki, aztán valaki behúzza a kéziféket, te meg nézel, mint Rozi a moziban, hogy „akkor most mivan!!??” de ezek a kerülők néha olyan dolgokra döbbentik rá az embert, amit addig nem akart vagy nem tudott felismerni. És ez jó! Mert tanulunk belőle, tapasztalunk, és a következő lehetőségnél a jó irányba fordulunk.
Persze lehetne ezt sokkal jobban is, de gyakorlás kérdése és működni fog a rendszer!
